Beszélgetés Almási Dáviddal

Hol vannak a gyökereid Magyarországon, milyen családból származol?

Szolnokon születtem 1988. május 2-án. Szüleim is erről a környékről származnak. Anyukám már nyugdíjas, programozó matematikusként dolgozott. Apukám is programozó matematikus, önálló vállalkozó, jelenleg numizmatikával foglalkozik. Összesen négy testvérem van. A húgom révén pedig két kis ikernek lehetek a nagybácsija októbertől. A családdal igyekszem szoros kapcsolatot ápolni, így külföldről is.

Hol jártál iskolába, hol végezted egyetemi tanulmányaidat?

Általános iskolába Szolnokon jártam, majd a Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola informatikai szakán végeztem a középiskolai tanulmányaimat. A négy éves alapképzés és érettségi vizsga után még egy évig ebben az iskolában tanultam tovább annak érdekében, hogy szakmát szerezzek arra az esetre, ha az egyetemet nem sikerülne elvégeznem. Ezt követően a Debreceni Tudományegyetemre jelentkeztem programtervező informatikus szakra, ahova azonnal felvételt is nyertem. Az egyetemi éveket nagyon élveztem, csak az első év volt valamivel nehezebb. Ezt követte a mesterképzés, ahol én komputergrafikára és képfeldolgozásra szakosodtam. A mesterképzés első évét Debrecenben, a másodikat pedig Bécsben a Technische Universität-en végeztem Erasmus ösztöndíj keretében. Mivel az én otthoni szakomnak megfelelő tematikájú tárgyakat csak ezen az egyetemen oktatták, gyorsan meg kellett tanulnom alapszinten németül, ám szerencsére a tárgyak nagy része angol nyelven is elérhető volt. A kiutazás miatt a diplomamunkámat már a külföldi év kezdetére megírtam. Nagyon élveztem, mert számomra érdekes témában volt lehetőségem kutatni, mégpedig azt, hogy hogyan lehet pl. számítógépet vezérelni az emberi kézmozdulatok felismerésével, azaz érintés és beszéd nélkül. Az ehhez alkalmazott készülék egy már akkoriban hétköznapinak számító Kinect szenzor volt.

Hogyan alakult az életed az egyetem elvégzése után?

Én már gyerekkoromban is - Petőfivel ellentétben - unalmasnak találtam az Alföldet, mindig hegyvidéken szerettem volna élni. Ausztriában nagyon megszerettem a magas hegyeket, sokat túráztam már egyetemistaként is. Másik döntő tényező abban, hogy Ausztriában maradtam az volt, hogy itt az emberek pozitívabb életszemlélettel tekintenek a világra, több jóindulatot, udvariasságot tapasztaltam. 2013-ban az akkori barátnőm elnyert egy ösztöndíjat Grácba és így ismertem meg én is a várost először. Majd ugyanabban az évben végül Németországban a Technische Universität Dresden egyetemen egy kutatócsoport munkájába kapcsolódtam be. Aztán megkeresett az egyik gráci kutatóintézet és mivel amúgy is szerettem volna visszajönni Grácba, 2014 augusztusában elfogadtam az ajánlatukat és a Research Center Pharmaceutical Engineering intézetben kezdtem el dolgozni. A feladatom egy részecske szimulátor eredményeinek a feldolgozására és vizualizációjára alkalmas szoftver kifejlesztése volt. Ez egy egyetemen kívüli kutatóintézet, ahol számomra egy opció volt, hogy a munkámból doktori disszertációt írhatok. Sajnos azonban a témavezetőmnek idő előtt el kellett hagyni az intézetet. Szerencsére kötetlen munkaidőben dolgoztam, így lehetőségem nyílt arra is, hogy a gráci egyetemen pszichológia előadásokat hallgassak, amit rendkívül érdekesnek találtam. Továbbá aktívan be tudtam kapcsolódni az itteni diákéletbe is, mely lehetővé tette, hogy megismerkedjem nem csak az osztrák, hanem számos más nemzetiség fiataljainak nézeteivel és kultúrájával. Így találkoztam olasz menyasszonyommal, Ariannával, aki akkor Erasmus ösztöndíjas volt az itteni egyetemen. Ő nemrég elhatározta, hogy doktori disszertációt szeretne írni szociológiából. A témája nagyon aktuális: hogyan befolyásolja az iskoláskorú bevándorló gyermekeket a környezet Ausztriában és Olaszországban, valamint milyen befolyással lehetnek ők az iskolakörnyezetükre. Nemrég Milánóban kapott ösztöndíjat a kutatáshoz, így egy évet ott kell töltenie, majd a tervek szerint a kutatás második felét Bécsben végzi.

Én a köztes időben, 2018 őszén az AVL-hez jelentkeztem egy évre, hogy tovább bővítsem tapasztalataimat. Úgy érzem, hogy ez jó döntésnek bizonyult és kicsit sajnálom is, hogy nem maradtam tovább, azonban az idő rohan előre. A következő tanévre már Bécsben kell lennünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba a gráci magyar közösséggel?

Először a filmklubról kaptam egy online értesítést (talán az egyik facebookos csoportból), majd kis keresgéléssel eljutottam a Gráci Magyar Újság honlapjáig, ahol a műsorismertetőben láttam, hogy minden hónapban több érdekes rendezvény is kínálkozik.

A filmklubon először Komon Erikával ismerkedtem meg, aki kedvesen köszöntött, és bemutatott az éppen ott lévő törzsközönségnek. Kis idővel magam is kedvet kaptam, hogy bekapcsolódjak a filmklub szervezésébe.

Körülbelül egy évvel ezután, Molnár Árpád akkori kávézójában ismerkedtem meg Ugri Misivel és Kovács Dénessel, ők kértek fel hogy legyek a GMÚ főszerkesztője.

Mivel nagyon szeretem a természetet, kirándulások és hegyi túrák szervezésében is részt vettem Horváth Csabával együtt, főleg persze a nyári hónapokban.

Milyen terveid vannak az eljövendő évekre?

Az első munkahelyemen rá kellett jönnöm, hogy átlagos fizetésből, önerővel, sajnos nem lehet belátható időn belül otthont teremteni és arra családot alapozni. Úgy gondolom, hogy ez generációs probléma és szerintem sokak tudnának mesélni róla… Megpróbálom a helyzetet kihívásnak tekinteni: Ebben az évben szeretnék saját céget alapítani és jelenleg a terméken dolgozom. Ehhez akár jól is jöhet majd abécsi pezsgés.

Ám előtte még életünk nagy eseménye előtt állunk, július 10-én lesz az esküvőnk Apuliában, amelyre már nagyon készülünk, többek között a katolikus egyháznál a házasságra előkészítő programmokkal. Úgy érzem, hogy az elközelgő elsőáldozás és bérmálkozás is életem mélyreható eseménye lesz.

Grácot nagyon megszerettük az évek során, így biztosan sokszor visszatérünk majd látogatóba vagy akár hosszabb időre. Ki tudja… Most úgy látjuk, hogy ideális lenne a nyarakat Ausztriában, a téli időszakot pedig Olaszországban tölteni. Hosszú távon majd kirajzolódik, hogy mennyire reális ez az elképzelés.

Köszönjük a beszélgetést, a munkádhoz sok sikert, és a házasságodhoz sok boldogságot kívánunk!  

Osváth Klára